2010. április 25., vasárnap

Harc a női jogokért. Szüfrazsettek (Názer Ádám, Rubicon 2007/8. szám)


A századelő egyik nagy visszhangot kiváltó mozgalmát a szüfrazsettek indították a nők választójogáért, s olyan reformokért, mint a nők egyenlő oktatása, munkavállalási jogaik kiterjesztése. A szüfrazsettek elítélték a nők családon belüli alárendeltségét, és célul tűzték ki a nők nagyobb szerepvállalását a közéletben. Az események csúcspontja kétségkívül 1913-ban és 1914-ben volt. A szüfrazsettek a legtöbb királyi részvétellel zajló eseményt vagy politikai gyűlést gyújtogatásokkal és bombatámadásokkal igyekeztek megzavarni. Mindenki veszélyben volt, aki vendégszeretetével tüntette ki a királyi párt vagy a kormány vezető politikusait. Az állam szimbolikus épületei is célponttá váltak. Iskolákat, templomokat – például a napjainkban elhíresült Rosslyn-kápolnát –, állami intézményeket, lakóépületeket rongáltak meg vagy gyújtottak fel. A mozgalom csúcsán, 1914-ben Emmeline Pankhurst így foglalta össze céljaikat: „Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.”

A századforduló brit birodalma a világ legerősebb gyarmati hatalma volt. A búr háború (1899–1902) pürroszi győzelme azonban felszínre hozta a birodalom gyengeségeit, a hadsereg elavultságát, az ipari munkásság szociális elégedetlenségét és egyes területek függetlenség iránti igényét. Az 1906-ban hatalomra kerülő Liberális Párt reformokkal próbálta elejét venni a kialakuló elégedetlenségnek. A romló politikai kilátások és a Német Császársággal folytatott fegyverkezési verseny azonban kijózanítóan hatott a közéletre. Az országban korlátozott demokrácia
érvényesült, ahol a politikai pártok kb. nyolcmillió brit férfi voksáért versengtek. A szavazati jog feltétele a saját tulajdon, az állandó lakhely és nyilvántartásba vétel volt. Így a férfiak kb. 40%-a nem rendelkezett szavazati joggal. A nők pedig egyáltalán nem szavazhattak.

A szüfrazsettek radikalizálódása
Ebben a történelmi helyzetben nem volt váratlan, hogy a nők szavazati jogáért folytatott küzdelem, amely az 1860-as években kezdődött, a századforduló után Anglia egyik legnagyobb társadalmi feszültségévé vált és éles politikai konfliktust okozott. Az események keltette indulatok viszont váratlanul magasra csaptak. A radikalizálódás gyújtópontja azt volt, hogy a törvényhozás és a kormányzat az időhúzás taktikájával évről évre elodázta a választójogi reform törvénybe foglalását. A Nők Társadalmi és Politikai Szövetségének (WSPU) megalakulását és harciasságát kezdetben a többi hasonló szervezet is üdvözölte. 1908-tól azonban ez a támogatottság már nem volt egyértelmű. A radikális WSPU kb. 4000 tagot tömörített. Közülük néhány száz főre tehető azok száma, akik aktívan részt vállaltak a politikai küzdelmekben.

1909-ben a radikalizálódó szüfrazsettek többször megzavarták a kormányzó Liberális Párt gyűléseit és betörték a pártirodák ablakait. A forrongásoknak számos sebesültje volt. Ám az erőszakra épülő taktika kudarcot vallott. A Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége (WSPU) „fegyverszünetet” hirdetett. Ez kisebb megszakításokkal 1911 novemberéig tartott. Ekkor a szüfrazsettek ismét az erőszak eszközéhez nyúltak. Rendszeresek lettek a gyújtogatások és a bombatámadások is. A következő évben a WSPU írásban deklarálta a harcot mindenki ellen, aki nem támogatja aktívan a nők szavazati jogát. A The Suffragette, a WSPU lapja több mint háromszáz bombamerényletről vagy gyújtogatásról adott hírt az első világháború kezdetéig.

A WSPU azt állította, hogy az erőszak a nők tömeges elégedetlenségéből táplálkozik, és nem ők szervezik azt. A tények azonban mást mutatnak. A WSPU jól szervezett fizetett aktivistákat alkalmazott. Legalább száz incidensért alig másfél tucat ember tehető felelőssé. Mary Allen, Frances Parker vagy Ethel Moorhead, hogy csak a legismertebbeket említsük, egyenként is tucatnyi bombamerényletből és gyújtogatásból vették ki a részüket és hamar kétes hírnévre tettek szert. Többen közülük juttatásokat vagy fizetést kaptak. Nem nevezhető légből kapottnak Reginald McKenna belügyminiszter vélekedése: „Ez a mozgalom csak a vagyonos nők hozzájárulásával lehet életképes.”

A bombák általában közönséges puskapor alapúak voltak, és a nagyobbak alkalmasaknak bizonyultak komolyabb rombolásra is. Ilyen volt az a négy kg-os robbanószerkezet, amelyik Lloyd George épülő házát rongálta meg 1913-ban. Használatban voltak olyan bombák is, melyekbe fémdarabokat raktak, ezek srapnelként szétszóródva fokozták az okozott kár mértékét. Ilyen szerkezetet használtak 1914-ben a Westminster Abbey-ben, ahol fémdarabokat találtak a mennyezetbe fúródva.

A szüfrazsettmozgalom soha nem tűzte ki céljául ellenfelei likvidálását, de a WSPU aktivistái nemegyszer fenyegetőztek azzal, hogy senki sem érezheti magát biztonságban. 1914 első felében még a királyi pár élete is veszélyben forgott. A szüfrazsett szónokok I. Károly végzetére emlékezették V. György királyt, aki naponta kapott fenyegető leveleket. A mozgalom erőszakos akciókon kívül szervezett békés megmozdulásokat is. Előfordult, hogy hangoskodással zavarták meg a kormánypártok gyűléseit, terjesztették kiadványaikat, röplapokat osztogattak és rendezvényeken agitáltak.

A kormányzat erős nyomást gyakorolt az aktivistákra. Mindennaposak voltak a házkutatások, a levelek ellenőrzése, a kihallgatások. Sokakat vádemelés nélkül tartottak őrizetben. Bár ez nem volt törvényes eljárás, a közvélemény elnéző volt a kormányzattal szemben, mert a kemény fellépéstől remélte a nyugalom helyreállítását. Az eseményeket élénk sajtóvisszhang kísérte. A legnagyobb figyelmet a börtönökben folytatott éhségsztrájkok és a hatalom arrogáns válasza keltették.

Éhségsztrájk és kényszertáplálás
A bebörtönzött szüfrazsettek éhségsztrájkjai 1909-ben kezdődtek. A kormányzat a kényszertáplálás eszközével próbálta visszaszorítani a börtönökön belüli engedetlenséget. A szüfrazsett propaganda ezt a nőket különösen megalázó, kegyetlen, életveszélyes eljárásnak állította be, nem minden alap nélkül. A börtönorvosok a vita középpontjába kerültek, és halálos fenyegetéseket kaptak. A kormányzat törvényben próbálta szabályozni a helyzetet 1913-ban. Az éhségsztrájkot felfüggesztőknek enyhítést vagy eltávozást ígértek, de az új rendszer hamar megbukott, mert a börtönből kikerülő szüfrazsettek azonnal elrejtőztek a hatóságok elől, így 1914-től ismét folytatták a fájdalmas eljárásokat, aminek valóban jelentős elrettentő hatása volt.

A szüfrazsettek minden alkalmat megragadtak, hogy a királyi párt és a közvéleményt szembesítsék a kényszertáplálás intézményével. Általában kis csoportokban igyekeztek megzavarni azokat az eseményeket, ahol a király vagy a királynő megjelent. Ilyenkor bekiabálásokkal vagy bérelt lakások ablakaikba elhelyezett transzparensekkel próbálták felhívni magukra a figyelmet. Néha személyesen kísérelték meg átadni petícióikat vagy röplapjaikat a királyi párnak.

Mítoszteremtés és propaganda
Emmeline Pankhurst, a WSPU vezetője kijelentéseivel nagyban hozzájárult a mozgalom mítoszának megteremtéséhez. Az egyik ilyen volt credója: „Az emberélet számunkra szent.” Különösen jelentős volt ez 1912-től, amikor a szüfrazsettek erőszakosabb akciókba kezdtek, kirakatokat zúztak be, üres épületeket, levelekkel teli postaládákat gyújtottak fel, bombamerényleteket hajtottak végre. 1975-ben egy idős volt aktivista, Mary Leigh így emlékezett: „Mrs. Pankhurst szigorú parancsokat adott nekünk, egy macskát, egy kanárit se foszthatunk meg életétől, csak a saját életünket áldozhatjuk fel.”

A mítosz elemei – a tömegmozgalom, az élet tisztelete, a hallgatólagos tömegtámogatottság – a Pankhurst családhoz vezethetők vissza. Emmeline, Christabel és Sylvia zseniális propagandisták voltak. Azonban a WSPU lelkesítő sajtója sokszor nem tartotta tiszteletben a vélemény és a hír közötti választóvonalat. Írásaik nemegyszer minden valóságalapot nélkülöztek.

1913 júniusában Emily Wilding Davison az epsomi derbyn a király lova elé vetette magát. Sérüléseibe később belehalt. Temetése óriási szimpátiatüntetéssé vált, bár a közvélemény továbbra is erősen megosztott volt. A filmhíradó-részlet, amely megörökítette az eseményt, bejárta a világot, és jelentősen hozzájárult a szüfrazsettek mozgalmát övező legenda kialakulásához.

A hatékony propaganda ellenére mégis sokan osztották az egyik liberális párti képviselő véleményét: „Ez a forrongás előre kitervelt, jól megszervezett, köztörvényes bűncselekmények sorozata. A felbujtók társadalmi támogatottsága alacsony, de cselekményeik alkalmasak arra, hogy felhívják magukra a figyelmet.”

Tipikusan 20. századi jelenség, ahogy a szemben álló politikai ellenfelek éles küzdelmet folytattak a közvélemény megnyeréséért. Ennek a szüfrazsettek esetében több oka is volt. Egyrészt az intézményes politikai keretek közé nem tudtak bekerülni, így a közvélemény szerepe felértékelődött számukra, másrészt a tömeges példányszámú napilapok, fényképekkel illusztrált hetilapok és a filmhíradó megjelenése a politikai kultúra változását vetítették előre, amihez a szüfrazsettek remekül alkalmazkodtak – az elsők közt a világon.

Az idő őket igazolta
A századfordulón a szüfrazsettek támogatottsága viszonylag nagy volt. A politikai elit képviselőinek többsége elviekben támogatta céljaikat. A gyakorlati megvalósítás viszont rendszeresen elmaradt. Érdekes módon az első világháború, ami a szüfrazsettmozgalom végét is jelentette, vezetett el végül a kívánt reformokhoz is. Emmeline Pankhurst a világháború kitörésekor körbejárta az országot, s a nőket a háborús erőfeszítésekre és munkára buzdította. A szüfrazsettek felhagytak akcióikkal, a WSPU is feloszlott.

Az első világégés kataklizmája okozta társadalmi megrázkódtatás volt szükséges ahhoz, hogy a választójog kiváltságból politikai alapjoggá váljon. A szüfrazsettmozgalom önmagában nem volt elég ehhez. Sőt, az általuk alkalmazott erőszak meg is bukott. Ennek több oka volt. Egyrészt a kormányzat nem engedhette meg magának, hogy engedjen az erőszakos zsarolásnak, mert az iparvidékek és a gyárvárosok munkássága vagy az éppen erősödő ír függetlenségiek bátorítást kaphattak volna, másrészt hamar kiderült: a szüfrazsettmozgalom korántsem rendelkezik akkora tömegbázissal, mint ahogy magukról állítják. A politikai nyomásgyakorlás erőszakos útját választva megadták a lehetőséget a kormányzatnak, hogy a követeléseikre ne mint szükséges politikai reformra, hanem mint közbiztonsági kérdésre tekintsen.

***
1930-ban Londonban szobrot állítottak Emmeline Pankhurst emlékének. 2004-ben a Liberális Párt képviselői összpárti konszenzussal indítványozták a szüfrazsetteket ért törvénytelenségek kimondását a törvényhozás által, és elnézést kértek a jogtalanságokért. Bár a szüfrazsettmozgalom szélsőséges és erőszakos fellépése mind a mai napig éles viták tárgya, abban a kérdésben egyetértés alakult ki, hogy jelentős szerepük volt a társadalom igazságosabbá alakításában és sok tekintetben megelőzték korukat.

Aprtheid - a faji megkülönböztetés magas iskolája



A Holland Kelet-Indiai Társaság által 1652-ben létrehozott fokföldi gyarmat 1795-ben, illetve 1806-ban került brit kézre, de csak a 19. század végétől számított igazán gyémánt- és aranylelőhelyeiről ismert brit domíniumnak. A faji megkülönböztetés kezdetben a rabszolgák és az európaiak házasságát tiltotta, majd két alaptörvény konzerválta a fekete lakosság megkülönböztetését: az ország területének 87 százalékát fehér tulajdonná nyilvánító 1936-os földtörvény és az 1950-es kötelező faji hovatartozás nyilvántartását elrendelő törvény.

A Dél-Afrikában gyarmatosító britek és búrok által kialakított szisztematikus diszkrimináció rendszerének felszámolására egyházi, világi és törzsi szervezetek vezetői az erőszakmentesség elvének képviseletére 1912-ben alakították meg a feketék illetve színesbőrűek pártjaként ismert Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC). A háború után került az ANC szervezetébe Nelson Mandela az Ifjúsági Liga alapító tagja, aki tömegmozgalmat szervezett a kisebbségi fehér kormány ellen.

Az elvi alapokat az 1955-ös Népek Kongresszusán aláírt demokratikus és nem rasszista Dél-Afrika létrehozását sürgető Freedom Charter foglalta össze. Mandela tejesembernek öltözve menekült el a kongresszust feloszlató rendőrség elől, de a kormány hazaárulás vádjával börtönbe küldte a vezetőket és illegalitásba kényszerítette a szervezetet.

Éppen ötven évvel ezelőtt, az apartheid ellen fogyasztói bojkott kezdődött 1959-ben Londonban, amelyből a világ egyik legnagyobb társadalmi mozgalma nőtt ki és a dél-afrikai eredetű gyümölcsök, cigaretta és gyarmatáru vásárlásában hozott gyors visszaesést. Az 1960. március 21-i Sharpeville-i sortűzben a rendőrség 69 fekete bőrű lakost ölt meg egy békés tüntetésen. Azóta ez a nap a fajgyűlölet elleni nemzetközi küzdelem napja. A Dél-Afrikai Unió 1961-ben kilépett a Nemzetközösségből, és a Dél-Afrikai Köztársaság nevet vette fel.

Mandelát 1962-ben börtönbe csukták. A fekete lakosságot 10 etnikai államba (bantusztánba) szervezték az ország összterületének egytizedére zsúfolva. A Johannesburg elővárosában 566 halálos áldozattal járó 1976-os Soweto-i diáktüntetés kikényszerítette, hogy visszavonják az afrikánsz kötelező oktatását előíró rendeletet, majd megbukott a náci szimpatizáns nézeteiről ismert miniszterelnök, Balthazar Johannes Vorster. Utódja, Pieter Botha, a „nagy krokodil” („die Groot Krokodil”) keresztény-szociális alapokon lazított a rendszeren.

1977-ben az ENSZ biztonsági tanácsa betiltotta a katonai együttműködést, a fegyverkereskedelmet és a nukleáris programokat Dél-Afrikával. Kiderült, hogy Dél-Afrika hét, hirosimai hatóerejű atomfegyvert is készített, amelyeket csak 1990-91-ben szereltek le. Samuel Beckett, Graham Greene, Harold Pinter és Arthur Miller kulturális bojkottot hirdetett. Dél-Afrikát kiutasították a legtöbb nemzetközi sportrendezvényről is.

Botha 1983-as alkotmánymódosítása a félvéreknek és az ázsiaiaknak szavazati jogot, külön parlamenti kamarákat ígért, de a feketéket csak bantusztánjaikban illette volna meg a választójog. 1989. augusztusában Frederik de Klerk megszüntette Namíbia megszállását, 1990. február 2-án sorsfordító beszédében az ANC, a Pánafrikai Kongresszus (PAC) és a Kommunista Párt betiltását hatályon kívül helyezte, a politikai foglyokat szabadon engedte. Tárgyalásokat kezdett az apartheid eltörléséről, végül 1994-ben eltörölte az apartheid rendszert.

Nelson Mandela szabadulása után Nobel-békedíjat kapott, majd 1994-ben Dél-Afrika első fekete elnöke lett. A londoni várostörténeti múzeumban Előre a szabadságba (Forward to Freedom) címmel az apartheid-ellenes mozgalmak ötvenedik évfordulóján nyílt kiállítás a hét minden napján ingyen látogatható.

Forrás : Múlt-kor történelmi portál (www.mult-kor.hu)

Nelson Mandela - a dél-afrikai feketék szószólója


Nelson Mandela 1918-ban született Qunuban, Dél-Afrika Transkei nevű tartományában. Édesapja a xhosza népcsoport thembu törzsének volt az egyik vezetője. Mandela az apartheid diszkriminatív törvényei és kiközösítése ellenére európai szellemű neveltetésben részesült. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei egyetemre, két év múlva azonban a fajgyűlölő rezsim elleni diáktüntetéseken való részvétel miatt kizárták. Az egyetemről való eltávolítása után Johannesburgba költözött, ahol megismerkedett Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) későbbi főtitkárával. Új barátja segített Mandelának bekerülni a Witwatersrand-i Egyetemre, ahol befejezhette kényszerből félbeszakított jogi tanulmányait. Az Alexandria nevű fekete negyedben letelepedve, a fehér kolóniától teljesen elszigetelve, Mandela mindennap szembesült a radikális faji elkülönítés embertelenségével. A rasszista megkülönböztetés, az őslakosság gettókba kényszerítése ellen tiltakozva, 1944-ben belépett a feketék jogaiért küzdő ANC-be. Három év múlva megválasztották a mozgalom ifjúsági szövetségének titkárává. Tömegtüntetéseket szervezett, mozgósító beszédeket tartott, röplapokat írt, a fekete lakosságot passzív ellenállás tanúsítására ösztönözte.

A mozgalmon belül nyújtott aktív teljesítménye elismeréseképpen 1952-ben kinevezték az ANC elnökhelyettesévé. Még ugyanabban az évben súlyos zavargások robbantak ki, miután a rendőrség szétvert egy ünnepi felvonulást. A fekete lakosság közében végzett szervezkedési kampányt kegyetlenül leverték, az ANC számos vezetőjét, köztük Mandelát letartóztatták. Később többségük, kiterjedt tiltó rendszabályok mellett, melyek következtében nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre, feltételesen szabadlábra került. Mandela is hivatalosan hatósági megfigyelés alá került, írásainak közreadását megtiltották, közéleti tevékenységének korlátokat szabtak.

1955-ben az ANC tiltakozásképpen elfogadott egy chartát, mely az őslakosság egységbe tömörítését, eredményes fellépését tűzte ki céljául. Az apartheid hatalom az agresszió, az elnyomás fokozásával válaszolt: letartóztatták a mozgalom 156 tagját, az elégedetlenség mélyülése nyomán azonban újabb megszorításokkal később ismét kiengedték őket. Szabadulása után Mandela időlegesen emigrált, körbeutazta Afrikát, támogatókat gyűjtött a nemzetközi nyomás útján történő felszabadulás sikeréhez. Dél-Afrikába való 1964-es hazatérésekor újra letartóztatták, ezúttal már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1990-ben, a hatalmi változások, az apartheid elkerülhetetlen bukásakor szabadult.

1994-ben, az ország történetének első demokratikus szavazásán, megválasztották Dél-Afrika elnökévé. Ötéves hivatali idő után, 1999 júniusában lemondott tisztségéről.

1993-ban, Frederik Willem De Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott. Feleségétől, Evelyn Ntokotól négy gyermeke született.

Forrás: www.afrikatanulmányok.hu

Negyven éve halt meg a legendás polgárjogi harcos, Matrin Luther King


Negyven éve lőtték le Martin Luther King Nobel-békedíjas amerikai fekete lelkészt, az amerikai polgárjogi mozgalom vezetőjét. King haláláig erőszakmentesen, a polgári engedetlenség eszközeivel küzdött a feketék és a fehérek közötti megkülönböztetés megszüntetéséért. "Van egy álmom..." kezdetű beszéde ma már tananyag az amerikai iskolákban.

Martin Luther King 1929-ben született Atlantában egy fekete lelkészcsaládban. King is baptista lelkésznek készült, teológiai tanulmányai során nagy hatást tettek rá Mahatma Gandhi eszméi és módszere, az erőszakmentesség. Ezután Alabama állam Montgomery nevű városának lelkésze lett.

Az amerikai Délen akkor még mindig érvényesült a szigorú faji megkülönböztetés. A feketék másodrendű állampolgároknak számítottak, nyilvános helyeken például korlátozták érintkezésüket a fehérekkel.

A King életét - és a modern Amerikát - megváltoztató esemény egy buszon következett be 1955-ben, amikor egy Rosa Parks nevű fekete varrónő nem volt hajlandó átadni helyét egy autóbuszon a felszálló fehér bőrű utasnak. A város szegregációs törvényének megsértése miatt Rosa Parksot letartóztatták. Válaszul a helyi fekete aktivisták bojkottot szerveztek a tömegközlekedés ellen - a mozgalom vezetője Martin Luther King lett.

A kibontakozó tiltakozás váratlan sikert hozott, a feketék tömegei inkább gyalog jártak, mintsem buszra szálljanak. Kinget többször mepróbálták megfélemlíteni, majd illegálisnak minősítették a bojkottot, és elítélték. King azonban fellebbezett, és a szövetségi bíróság eltörölte az alabamai buszokon alkalmazott elkülönítést, alkotmányellenesnek minőstve azt.

A sikeres akció után Martin Luther King létrehozta az országos polgárjogi mozgalmat, amely az erőszakmentesség elvét hirdetve a faji megkülönböztetés ellen kezdett harcolni. Az egyre növekvő mozgalom ellehetetlenítésére Kinget egy gyorshajtási ügyre hivatkozva börtönre ítélték. A döntés hatalmas felháborodást váltott ki, végül John Fitzgerald Kennedy - akkor még demokrata elnökjelölt - közbenjárására szabadon engedték a mozgalom vezetőjét.

A hatvanas évek első felében Martin Luther King egyre nagyobb sikereket ért el, nem csupán a fekete közösségek, hanem a liberális fehérek is támogatták. A polgárjogi mozgalom ülősztrájkokat, tiltakozó tüntetések tucatjait szervezte, King pedig egyre nagyobb tömegek előtt mondott beszédeket. Leghíresebb beszédét, amely "Van egy álmom..." néven ismert, 1963. augusztus 28-án mondta el egy washingtoni tüntetésen. A beszédet 200 ezres tömeg hallgatta - azóta tananyag az amerikai iskolákban, és Kinget a történelem legnagyobb szónokai közé emelte.

1964-ben született meg a polgárjogi törvény, amely felhatalmazta a kormányt, hogy a faji diszkrimináció minden formáját hatályon kívül helyezze. Martin Luther King még ebben az évben átvette a Nobel-békedíjat tevékenyéségéért. Népszerűsége később csökkenni kezdett - főként amikor szót emelt a vietnami háború ellen -, a Ku-Klux-Klan pedig több támadást intézett ellene. Egyedül Mississippi államban negyven polgárjogi aktivistát lincseltek meg.

Kinget éppen negyven éve, 1968. április 4-én gyilkolták meg. Memphisben, ahová egy helyi sztrájk támogatására utazott, szállodája erkélyén lelőtték.

A tettest, a fehér bőrű James Earl Rayt elfogták, és kilencvenkilenc év börtönre ítélték. Bár az ítéletet többször megerősítették az amerikai bíróságok, Ray bűnösségét sokan máig megkérdőjelezik. Martin Luther King halála után óriási zavargások robbantak ki, amelyekben negyvenhatan vesztették életüket. Születésnapja ma hivatalos szövetségi ünnep.

Forrás: Origó hírportál

Rosa Parks - egy polgárjogi harcos, aki a feketék egyenjogúságáért küzdött az USA-ban


Rosa Parks, lánykori nevén Rosa Louise McCauley, egyike volt az első fekete bőrű amerikaiaknak, akik az 1950-es években a még mindig az Elfújta a szél világában élő déli államokban nyíltan szembeszálltak a rabszolgaság eltörlése ellenére fenntartott faji elkülönítéssel. Az alabamai varrónő neve 1955 decemberében vált ismertté, amikor Montgomeryben nem volt hajlandó átadni kifizetett helyét egy autóbuszon egy fehér embernek. "Elegem van abból, hogy másodrendű állampolgárként kezelnek" - közölte az őt felszólító sofőrrel, aki erre rendőrt hívott. Letartóztatták, majd 14 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Nem ő volt az első, aki így járt Alabamában, de Rosa, aki már évek óta tagja volt férjével együtt a szegregációs törvények elleni, a Nemzeti Szövetség a Színesbőrűek Előrelépéséért nevű mozgalomnak, nem hagyta annyiban a dolgot. Ügye nyomán polgári engedetlenségi mozgalom kezdődött: 381 napon át a helyi feketék bojkottálták az autóbusz-hálózatot, gyalog mentek munkába, iskolába.

Ez volt az első, Amerika-szerte nagy visszhangot kiváltó erőszakmentes polgárjogi mozgalom, amelyet a későbbi Nobel-békedíjas lelkész, a Mahatma Gandhi tanításait az evangéliumokkal közös nevezőre hozó Martin Luther King vezetett. Az ő harcuk nyomán előbb 1957-ben az amerikai legfelsőbb bíróság döntött a montgomeryi tömegközlekedési eszközökön alkalmazott faji elkülönítés eltörléséről. Ez volt az első lépés azon az úton, amely végül elvezetett ahhoz a két, 1964-ben, illetve 1968-ban hozott polgárjogi törvényhez, amelyek biztosították az egyesült államokbeli feketék teljes körű jogi egyenjogúságát.


Kitüntetésekor
Rosa Parks, aki 1957-ben férjével, Raymonddal Detroitba költözött, miután Alabamában elvesztette munkáját és több életveszélyes fenyegetést is kapott, később is mindig elutasította az erőszakot. Arra biztatta a fiatalokat, hogy a diszkrimináció ellen a törvény adta keretek között tiltakozzanak, mert csak így tudják kivívni ellenfeleik tiszteletét.

A veterán polgárjogi harcos 1996-ban megkapta Bill Clinton akkori elnöktől a Szabadság Érdemérmet, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést. Az elnök később megemlékezett Rosa Parksról egy, az Unió helyzetéről mondott beszédében is, mint a déli szegregáció elleni harc elindítójáról. 1999-ben megkapta az amerikai Kongresszus aranyérmét is. A kitüntetésre tett ajánlásában az amerikai szenátus "az amerikai szabadság élő ikonjának nevezte" őt.

Forrás: Múlt-kor történelmi portál

2010. április 20., kedd

Zsidó vallásról

A zsidó vallás története
A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek (lásd még: sávuot).A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése (lásd még: tisá beáv).A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak. A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a „Terített Asztal” című törvénykódexet, mely – Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel – az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált.Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. Az ortodox hagyomány mellett megjelentek a haszidok, majd ezt követően a felvilágosodás hatására a haladó szellemiségű reform közösségek és a hagyományos és újító gondolatok közötti középútra törekedő konzervatívok.
A zsidó vallás alaptanítása
A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely a zsidók számára az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítjaA vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.

HAGYOMÁNYOK
Születés
A zsidó élettel kapcsolatos szokásoknak csak egy része található meg a régi forrásokban. Több a környező népektől való kölcsönözés. A terhes nő a sátoros ünnep félünnepének utolsó napján, Hósáná Rábbá-kor, az ünnepi csokor etrogjának kocsányát leharapja, hogy szülése könnyű legyen.
A születés előtt a falra táblát akasztanak kabbalisztikus szöveggel. Ennek lényege: a körön belül van Ádám és Éva, kívül pedig Lilit. Lilit alakja a babilóniai démonológiából való. Ott Lilituként szerepel. A zsidó legenda szerint Lilit volt Ádám első felesége. Eltaszítása miatt Lilit meg akarja ölni az újszülötteket. Ezért védekeznek ellene.
A fiú gyermeket nyolc napos korában felveszik Ábrahám szövetségébe.
A régi hitközségekben a körülmetéléshez teljes felszerelés állt rendelkezésre ezüstből, héber feliratokkal. Sok illusztrált, alkalmi imádságos könyv maradt fent, magyar másolótól is.
A keleti zsidóság körében a gyermek az élő nagyszülő nevét is kaphatta. A fiú neve azonos lehetett atyjáéval. Európában nem nevezték el a gyereket élő szülő vagy nagyszülő után. A körülmetélés a kelet számos népe körében ismeretes. A római írók a zsidókat emiatt is kipellengérezték.
Bár micvá
A 13 éves fiú a törvény fia lesz. A zsidó vallási rendelkezések ezentúl kötelezőek rá. A fiú ekkor járul először a tórához. 13 éves korig ugyanis az apa felelős gyermeke tetteiért. (könyv)
Esküvő

Az eljegyzési lakomán tejet és mézet szolgáltak fel. Tányért törtek, amelyek darabjait a vendégek hazavitték. A jelenlevők azt kiáltották az eljegyzésnél: „mázzál tov”(jó szerencsét). Az esküvő szertartása azzal kezdődik, hogy a rabbi a fátyollal letakart menyasszonyt megáldja e bevezető szavak kíséretében:
„húgunk, légy tízezer ezreivé. Tegyen Isten olyanná, mint Sárát, Rebekát, Ráchelt és Leát.”
Az esküvői szertartás a chuppá alatt történik. A Bibliában ez a szó a szoba párhuzama. Kezdetben a nászszobát jelentette. Ebből fejlődött ki a mai baldachin. Ez a négy tartóoszlopra borított selyem- vagy bársonytető, aranyhímzésű, héber szövegekkel.
Hagyományos körökben a menyasszony hétszer vagy háromszor körüljárja a baldachint. Ez a varázskörök maradványa, amelyek a rossz szellemek elűzését célozzák. Az esketés borral a kézben két elő-és hét utóáldásból áll.További tartozéka az arameus nyelvű házasságlevél(Ketuba) felolvasása.
A szertartás központi része: a vőlegény gyűrűt húz a menyasszony ujjára e szavak kíséretében: légy eljegyezve számomra e gyűrűvel Mózes és Izrael törvényei szerint. A szertartás végén poharat törnek.
Az esküvőt követő lakomán zsebkendőtánc járta, más néven: micvá-tánc. A menyasszony és táncoló párja a zsebkendő egy- egy csücskét fogja meg.

Gyász
A halál beállta után a halottat földre fektetik, általában szalmára.A halottat nem hagyják magára, őrzőket fogadnak mellé. Ennek neve: sömirá-őrzés.
Láthatóak kis golyócskák a halott mellett, rajtuk héber nevekkel. Ezek segítségével sorsolták ki, hogy a Szentegylet melyik két tagja fogja őrizni a halottat.
A gyászoló meggyújtja a halotti mécsest.
A tükröket befedik. Ez nem kizárólag zsidó szokás.
A temető egyik gyászházában mosdatják és öltöztetik a halottat. A szertartás neve: táhárá-tisztítás. A Szentegyletnek ezüst felszerelése volt e célra: fésű, körömtisztító. Héber feliratokkal. A szertartás alatt az Énekek énekének 7. fejezetét mondják el, vagyis az emberi test szépségét dicsőítik.
A halotti ruha fehér lenből készül. A férfiakra imaköppenyt is terítenek. A szemre, a szájra cserepet tesznek, hogy a gonosz szellemek nehogy megszállják a testet. Szoktak faágacskát, favillát is helyezni a test mellé, hogy ezzel a túlvilágon át tudja magát ásni a szent földre, valamint mankóul szolgál a halottnak. A halott feje alá kis zacskóban izraeli földet tesznek, valamint izraeli rögöket helyeznek a halott mellé, mert az engesztelést szerez számukra. A táhárát a tisztítás szó háromszori elismétlésével fejezik be. Mindezek után a sírba kiáltják a halott nevét héber nevét. Hitük szerint a halál angyala ezt kérdezi majd először és a gonosztevők az angyal kérdésére nem tudnak válaszolni, mert elfelejtik nevüket. A gyász külső jelei: ruha megtépése, hamuhintés a fejre, gyászoló a földre ül. A gyász hét napig tart, sivána, hétnek nevezik a gyász periódusát. A gyászoló első étkezését rokonok, ismerősök viszik: bort és tojást. A tojás a szerencse forgandóságát jelképezi. A közeli férfi-hozzátartozó tizenegy hónapig az arameus Káddis-imát mondja, mely belenyugvást fejez ki Isten akaratába. A halálozás évfordulóján gyertyát gyújtanak és újra a Káddist mormogják. A temetőből távozó kis fűcsomót tép ki, e zsoltárvers kíséretében: virágozzanak ki a városból, mint a földnek füve.
Rendeltetése, hogy az utat felismerhetetlenné tegyék és így a halál angyala utat tévesztve nem követi a hozzátartozókat.

ÜNNEPEK
Péntek este- szombat
A szombat: az ember és állat pihenőnapja. A fehéren terített ünnepi asztalnál az anya, a hitves meggyújtja a két gyertyát. Behunyt szemmel a két kezét áldón terjeszti föléjük. Az asztalon bor és két kalács. Ezzel történik a Kiddus, a péntek este megszentelése. A templomból hataérő családfő a Sálom áléchem(Béke veletek) kezdetű költeményt énekli el és az asszony dicséretét a Bibliából. Utána megáldja gyermekeit.
A szombati 3. lakomát követően kerül sor a szombatbúcsúztatóra, a hávdálá-ra. Tartozékai:
Bor, vagy pálinka, gyertya, illatos fűszer. A fűszer jó jel az elkövetkező hétre. A fényre mondott áldásnál megnézik a körmüket és a kiöntött borral vagy pálinkával, amelybe belefojtották a gyertya lángját, megkenik a szemet és a homlokot. A körömnézés egyféle jóslás az elkövetkező hétre, a homlok és a szem megkenésével értelmet és éles látást akartak nyerni

Újév

Az újév héber neve: Rós Hássáná vagyis az év feje. Az őszi ünnepek vele kezdődnek. Az előtte való héten hajnali ájtatosságok vannak, bűnbánó imákkal. Ünnepestén a kalácsot mézbe mártják, hogy az elkövetkező évre jó ómen legyen. Néhol mézbe mártott almaszeletet is esznek. A templomban a férfiak fehér halotti ruhát öltenek és fehér sapkát vesznek fel. Ez magábaszállásra és bűnbánatra int. Az istentisztelet kiemelkedő része a sófárfúvás. A kos szarvából készült kürt a legrégibb zsidó hangszer. Az ünnepen Izsák feláldoztatási kísérleteire emlékeznek. Az ünnep délutánján kimennek a folyó, tó, patak, vagy akár egy kúthoz és imádkoznak. Legfőbb, záró mondatuk: bedobod a tenger mélyébe minden vétkünket.

Engesztelő nap

Héber neve: Jóm-kippur a bűnbocsánat napja. A magyar nép az egész napos böjt miatt hússzú napnak nevezi. Az ünnepet egy Káppárot (engesztelés) nevű szertartás előzi meg. A nagy böjtöt megelőző napon kiki egy kakast vagy csirkét áldoz, ráolvassa bűneit és 3szor megforgatja feje fölött, mondván: te én helyettem mégy el az árnyék világába. A zsidóságban is fenmaradt annak a néphitnek a nyoma, hogy az ember megtévesztheti a pusztulását kívánó rossz szellemet a személyét helyettesítő állattal.

Sátoros ünnep- a tóra ünnepe

A szukkot eredetileg a termés begyűjtésének volt az örömünnepe. Erre mutat az ekkor lengetett csokor: pálma, citrus, mirtus és szomorúfűz. Négy elemből kettő, a pálma és a citrus, zsidó szimbólummá lettek már az ókorban, különösen a sírköveken. Az ünnep második értelme: emlékezés a pusztai vándorlásra. Ezért állítanak fel sátrat. A félünnep utolsója a Hósáná Rábbá, a nagy hósáná. A zsidó néphit azt tartja, hogy az Újévkor beírt és az engesztelő napon megpecsételt ítélet ekkor válik jogerőssé. Ezért újból fehérbe öltöznek és az ünnepi csokorral hét körmenetet tesznek a zsinagógában.

A Tóra örömünnepe

Az ünnep utolsó napja a szimchát Tóra. A Tóraolvasás egyéves ciklusa ezen a napon fejeződik be és kezdődik újból. Ilyenkor az összes Tóratekercset kiemelik ilyenkor a frigyszekrényből és hétszer körüljárják velük a zsinagóga belsőterét. A gyerekek zászlókat visznek. Akit a Tóra befejezéséhez hívnak fel,a chátán Tóra ( Tóra vőlegénye), akit az újrakezdéshez, chátán brésit( a kezdés vőlegénye), akit a prófétai olvasmányhoz, chátán máftir (a befejező részt olvasó vőlegény) címet kapja.

Hanukka
A hanukka (héberül חֲנֻכָּה ḥănukkâ, pontozatlanul חנוכה is, felszentelés), a fények ünnepe egy zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukkát (János ev. 10/22). Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. A szentéj újjá avatásának és a fénynek az ünnepe. Jelképe a menóra, ami nyolc ágú gyertya.

Púrim
Purim (héberül פּוּרִים sorsvetések), a zsidó farsang. Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek. Ezt a polgári idõszámítás kezdete elõtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A purim név a „sorsvetést” jelentõ פּוּר púr szóból ered, mert Hámán így választotta ki az idõpontot, amikor ki akarta irtani a zsidókat.Mivel az évszázadok folyamán sok uralkodó akadt, aki hasonló módon akarta valósítani Hámán tervét, a Purim története a diaszpóra számos országában a helyi uralkodó kénye-kedvétõl függõ zsidók bizonytalan sorsát is magában foglalja. Ez a történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere visszafordult önmaga ellen, s így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erõszak ellen, évszázadokon át a reménységet és bátorítást adott a zsidó közösségeknek.A purimhoz különböző vallási kötelezettségek (micvák) kapcsolódnak. Az első, hogy a zsidók meghallgassák Eszter tekercsének közösségi felolvasását a zsinagógában az ünnepet köszöntő este és reggel, mely alatt az évben egy alkalommal hangoskodhatnak is, sőt mi több kötelesség Hámán nevének említésekor zajt csapni. Egy másik előírás, az úgynevezett mislóach mánót (ajándékok küldése; מִ‏‏שְׁלֹחַ מָנוֹת; sláchmónesz), azaz különböző finomságok küldése barátoknak, valamint adományt adni a szegényeknek, hogy ők se nélkülözzenek eme örömteli ünnepen. Mindennek betetőzéseként pedig lakomát csapnak, ahol a rabbik előírását követve annyit kell inni a nagy vigadalomban, hogy ne tudjanak különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Szokás ezen az ünnepen különböző jelmezekbe öltözni – szimbolizálva a szerencsétlenség és szerencse forgandóságát –, valamint purimi játékokat rendezni és különféle édességeket enni, mint például Hámán füle, flódni.
Peszách

Az egyiptomi kivonulást megelőzően említi a Bilbila Peszách ünnepét. A héber szó elkerülést jelent. A tizedik csapás az egyiptomi elsőszülöttek halála volt. Niszán hó 14én minden héber családnak le kellett vágnia egy bárányt és elfogyasztania. Vérével megjelölték a két ajtófélfát és a felső küszöböt. A pusztító szellem a vér láttán elilan. A vörös szín elhárító. A jel az eredete annak a szokásnak, hogy a zsidó házak ajtófélfájára amulettet, mezuzát erősítenek.(könyv 81)

Deutsch Zita, 10.c

2010. április 19., hétfő

Homoszexualitás elismerése napjainkban

Házasság vagy halálbüntetés?
A melegek jogai a világ különböző pontjain

A Világ országaiban a melegekre vonatkozó törvények nagyon változatosak. Míg Hollandiában 2001. óta azonos neműek akár házasságot is köthetnek, hét országban – köztük az Arab Emírségekben - halálbüntetés vár a homoszexuális beállítottságúakra.

Az emberiség legkorábbi – eddig ismert – művében, a Gilgames-eposzban, mely i.e. III. évezredben keletkezett, Gilgames és Enkidu szerelmi kapcsolatáról is olvashatunk, melyet ma homoerotikus regénynek minősítenének. Az Iliászban Akhilleusz és Patroklosz kapcsolatát Platón egyértelműen férfiszerelemnek értelmezte. Ezek szerint az ókori férfiak nyíltan lehettek melegek, szerethettek másik férfit? Mostanra vajon mi változott?

A homoszexualitás tiltása a kereszténység terjedésével egy időre tehető. A kereszténység homofóbiája a zsidó vallásból ered. A Talmud szerint két férfi szexuális együttlétének büntetése a halálrakövezés. Az első melegellenes törvényeket I. és II. Constantinus császár alkotta a 4. században. A törvények később egyre szigorodtak, a 18. század végére már a halálbüntetést is bevezették.

1791-ben a Francia forradalom törvénykönyve törölte el elsőként a homoszexualitás büntetését. Ettől a ponttól indult el a melegség újbóli elfogadása, s járja ma is rögös útját.

Homoszexualitás Hollandiában
Az új holland törvények értelmében a homoszexuálisok házasságára ugyanolyan törvények vonatkoznak mint a különneműekére. Mint a legtöbb európai országban, itt is tiltják a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetést.

Homoszexualitás az Arab Emírségekben
Az Egyesült Arab Emírségekben a megerőszakolt férfiakat is melegként bélyegzik, nem ismerik a nemi erőszak fogalmát, így akár nemi erőszak áldozatait is halálra ítélhetik.


Ábra (sajnos nem tudom átmásolni a képet és a jelmagyarázatot, de az eredeti helyen meg tudjátok nézni) és magyarázatának forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:World_homosexuality_laws.svg#filehistory

(Kovács Kitti , 7.c)