Zsidó vallásról

A zsidó vallás története
A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek (lásd még: sávuot).A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése (lásd még: tisá beáv).A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak. A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a „Terített Asztal” című törvénykódexet, mely – Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel – az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált.Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. Az ortodox hagyomány mellett megjelentek a haszidok, majd ezt követően a felvilágosodás hatására a haladó szellemiségű reform közösségek és a hagyományos és újító gondolatok közötti középútra törekedő konzervatívok.
A zsidó vallás alaptanítása
A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely a zsidók számára az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítjaA vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.

HAGYOMÁNYOK
Születés
A zsidó élettel kapcsolatos szokásoknak csak egy része található meg a régi forrásokban. Több a környező népektől való kölcsönözés. A terhes nő a sátoros ünnep félünnepének utolsó napján, Hósáná Rábbá-kor, az ünnepi csokor etrogjának kocsányát leharapja, hogy szülése könnyű legyen.
A születés előtt a falra táblát akasztanak kabbalisztikus szöveggel. Ennek lényege: a körön belül van Ádám és Éva, kívül pedig Lilit. Lilit alakja a babilóniai démonológiából való. Ott Lilituként szerepel. A zsidó legenda szerint Lilit volt Ádám első felesége. Eltaszítása miatt Lilit meg akarja ölni az újszülötteket. Ezért védekeznek ellene.
A fiú gyermeket nyolc napos korában felveszik Ábrahám szövetségébe.
A régi hitközségekben a körülmetéléshez teljes felszerelés állt rendelkezésre ezüstből, héber feliratokkal. Sok illusztrált, alkalmi imádságos könyv maradt fent, magyar másolótól is.
A keleti zsidóság körében a gyermek az élő nagyszülő nevét is kaphatta. A fiú neve azonos lehetett atyjáéval. Európában nem nevezték el a gyereket élő szülő vagy nagyszülő után. A körülmetélés a kelet számos népe körében ismeretes. A római írók a zsidókat emiatt is kipellengérezték.
Bár micvá
A 13 éves fiú a törvény fia lesz. A zsidó vallási rendelkezések ezentúl kötelezőek rá. A fiú ekkor járul először a tórához. 13 éves korig ugyanis az apa felelős gyermeke tetteiért. (könyv)
Esküvő

Az eljegyzési lakomán tejet és mézet szolgáltak fel. Tányért törtek, amelyek darabjait a vendégek hazavitték. A jelenlevők azt kiáltották az eljegyzésnél: „mázzál tov”(jó szerencsét). Az esküvő szertartása azzal kezdődik, hogy a rabbi a fátyollal letakart menyasszonyt megáldja e bevezető szavak kíséretében:
„húgunk, légy tízezer ezreivé. Tegyen Isten olyanná, mint Sárát, Rebekát, Ráchelt és Leát.”
Az esküvői szertartás a chuppá alatt történik. A Bibliában ez a szó a szoba párhuzama. Kezdetben a nászszobát jelentette. Ebből fejlődött ki a mai baldachin. Ez a négy tartóoszlopra borított selyem- vagy bársonytető, aranyhímzésű, héber szövegekkel.
Hagyományos körökben a menyasszony hétszer vagy háromszor körüljárja a baldachint. Ez a varázskörök maradványa, amelyek a rossz szellemek elűzését célozzák. Az esketés borral a kézben két elő-és hét utóáldásból áll.További tartozéka az arameus nyelvű házasságlevél(Ketuba) felolvasása.
A szertartás központi része: a vőlegény gyűrűt húz a menyasszony ujjára e szavak kíséretében: légy eljegyezve számomra e gyűrűvel Mózes és Izrael törvényei szerint. A szertartás végén poharat törnek.
Az esküvőt követő lakomán zsebkendőtánc járta, más néven: micvá-tánc. A menyasszony és táncoló párja a zsebkendő egy- egy csücskét fogja meg.

Gyász
A halál beállta után a halottat földre fektetik, általában szalmára.A halottat nem hagyják magára, őrzőket fogadnak mellé. Ennek neve: sömirá-őrzés.
Láthatóak kis golyócskák a halott mellett, rajtuk héber nevekkel. Ezek segítségével sorsolták ki, hogy a Szentegylet melyik két tagja fogja őrizni a halottat.
A gyászoló meggyújtja a halotti mécsest.
A tükröket befedik. Ez nem kizárólag zsidó szokás.
A temető egyik gyászházában mosdatják és öltöztetik a halottat. A szertartás neve: táhárá-tisztítás. A Szentegyletnek ezüst felszerelése volt e célra: fésű, körömtisztító. Héber feliratokkal. A szertartás alatt az Énekek énekének 7. fejezetét mondják el, vagyis az emberi test szépségét dicsőítik.
A halotti ruha fehér lenből készül. A férfiakra imaköppenyt is terítenek. A szemre, a szájra cserepet tesznek, hogy a gonosz szellemek nehogy megszállják a testet. Szoktak faágacskát, favillát is helyezni a test mellé, hogy ezzel a túlvilágon át tudja magát ásni a szent földre, valamint mankóul szolgál a halottnak. A halott feje alá kis zacskóban izraeli földet tesznek, valamint izraeli rögöket helyeznek a halott mellé, mert az engesztelést szerez számukra. A táhárát a tisztítás szó háromszori elismétlésével fejezik be. Mindezek után a sírba kiáltják a halott nevét héber nevét. Hitük szerint a halál angyala ezt kérdezi majd először és a gonosztevők az angyal kérdésére nem tudnak válaszolni, mert elfelejtik nevüket. A gyász külső jelei: ruha megtépése, hamuhintés a fejre, gyászoló a földre ül. A gyász hét napig tart, sivána, hétnek nevezik a gyász periódusát. A gyászoló első étkezését rokonok, ismerősök viszik: bort és tojást. A tojás a szerencse forgandóságát jelképezi. A közeli férfi-hozzátartozó tizenegy hónapig az arameus Káddis-imát mondja, mely belenyugvást fejez ki Isten akaratába. A halálozás évfordulóján gyertyát gyújtanak és újra a Káddist mormogják. A temetőből távozó kis fűcsomót tép ki, e zsoltárvers kíséretében: virágozzanak ki a városból, mint a földnek füve.
Rendeltetése, hogy az utat felismerhetetlenné tegyék és így a halál angyala utat tévesztve nem követi a hozzátartozókat.

ÜNNEPEK
Péntek este- szombat
A szombat: az ember és állat pihenőnapja. A fehéren terített ünnepi asztalnál az anya, a hitves meggyújtja a két gyertyát. Behunyt szemmel a két kezét áldón terjeszti föléjük. Az asztalon bor és két kalács. Ezzel történik a Kiddus, a péntek este megszentelése. A templomból hataérő családfő a Sálom áléchem(Béke veletek) kezdetű költeményt énekli el és az asszony dicséretét a Bibliából. Utána megáldja gyermekeit.
A szombati 3. lakomát követően kerül sor a szombatbúcsúztatóra, a hávdálá-ra. Tartozékai:
Bor, vagy pálinka, gyertya, illatos fűszer. A fűszer jó jel az elkövetkező hétre. A fényre mondott áldásnál megnézik a körmüket és a kiöntött borral vagy pálinkával, amelybe belefojtották a gyertya lángját, megkenik a szemet és a homlokot. A körömnézés egyféle jóslás az elkövetkező hétre, a homlok és a szem megkenésével értelmet és éles látást akartak nyerni

Újév

Az újév héber neve: Rós Hássáná vagyis az év feje. Az őszi ünnepek vele kezdődnek. Az előtte való héten hajnali ájtatosságok vannak, bűnbánó imákkal. Ünnepestén a kalácsot mézbe mártják, hogy az elkövetkező évre jó ómen legyen. Néhol mézbe mártott almaszeletet is esznek. A templomban a férfiak fehér halotti ruhát öltenek és fehér sapkát vesznek fel. Ez magábaszállásra és bűnbánatra int. Az istentisztelet kiemelkedő része a sófárfúvás. A kos szarvából készült kürt a legrégibb zsidó hangszer. Az ünnepen Izsák feláldoztatási kísérleteire emlékeznek. Az ünnep délutánján kimennek a folyó, tó, patak, vagy akár egy kúthoz és imádkoznak. Legfőbb, záró mondatuk: bedobod a tenger mélyébe minden vétkünket.

Engesztelő nap

Héber neve: Jóm-kippur a bűnbocsánat napja. A magyar nép az egész napos böjt miatt hússzú napnak nevezi. Az ünnepet egy Káppárot (engesztelés) nevű szertartás előzi meg. A nagy böjtöt megelőző napon kiki egy kakast vagy csirkét áldoz, ráolvassa bűneit és 3szor megforgatja feje fölött, mondván: te én helyettem mégy el az árnyék világába. A zsidóságban is fenmaradt annak a néphitnek a nyoma, hogy az ember megtévesztheti a pusztulását kívánó rossz szellemet a személyét helyettesítő állattal.

Sátoros ünnep- a tóra ünnepe

A szukkot eredetileg a termés begyűjtésének volt az örömünnepe. Erre mutat az ekkor lengetett csokor: pálma, citrus, mirtus és szomorúfűz. Négy elemből kettő, a pálma és a citrus, zsidó szimbólummá lettek már az ókorban, különösen a sírköveken. Az ünnep második értelme: emlékezés a pusztai vándorlásra. Ezért állítanak fel sátrat. A félünnep utolsója a Hósáná Rábbá, a nagy hósáná. A zsidó néphit azt tartja, hogy az Újévkor beírt és az engesztelő napon megpecsételt ítélet ekkor válik jogerőssé. Ezért újból fehérbe öltöznek és az ünnepi csokorral hét körmenetet tesznek a zsinagógában.

A Tóra örömünnepe

Az ünnep utolsó napja a szimchát Tóra. A Tóraolvasás egyéves ciklusa ezen a napon fejeződik be és kezdődik újból. Ilyenkor az összes Tóratekercset kiemelik ilyenkor a frigyszekrényből és hétszer körüljárják velük a zsinagóga belsőterét. A gyerekek zászlókat visznek. Akit a Tóra befejezéséhez hívnak fel,a chátán Tóra ( Tóra vőlegénye), akit az újrakezdéshez, chátán brésit( a kezdés vőlegénye), akit a prófétai olvasmányhoz, chátán máftir (a befejező részt olvasó vőlegény) címet kapja.

Hanukka
A hanukka (héberül חֲנֻכָּה ḥănukkâ, pontozatlanul חנוכה is, felszentelés), a fények ünnepe egy zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukkát (János ev. 10/22). Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. A szentéj újjá avatásának és a fénynek az ünnepe. Jelképe a menóra, ami nyolc ágú gyertya.

Púrim
Purim (héberül פּוּרִים sorsvetések), a zsidó farsang. Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek. Ezt a polgári idõszámítás kezdete elõtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A purim név a „sorsvetést” jelentõ פּוּר púr szóból ered, mert Hámán így választotta ki az idõpontot, amikor ki akarta irtani a zsidókat.Mivel az évszázadok folyamán sok uralkodó akadt, aki hasonló módon akarta valósítani Hámán tervét, a Purim története a diaszpóra számos országában a helyi uralkodó kénye-kedvétõl függõ zsidók bizonytalan sorsát is magában foglalja. Ez a történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere visszafordult önmaga ellen, s így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erõszak ellen, évszázadokon át a reménységet és bátorítást adott a zsidó közösségeknek.A purimhoz különböző vallási kötelezettségek (micvák) kapcsolódnak. Az első, hogy a zsidók meghallgassák Eszter tekercsének közösségi felolvasását a zsinagógában az ünnepet köszöntő este és reggel, mely alatt az évben egy alkalommal hangoskodhatnak is, sőt mi több kötelesség Hámán nevének említésekor zajt csapni. Egy másik előírás, az úgynevezett mislóach mánót (ajándékok küldése; מִ‏‏שְׁלֹחַ מָנוֹת; sláchmónesz), azaz különböző finomságok küldése barátoknak, valamint adományt adni a szegényeknek, hogy ők se nélkülözzenek eme örömteli ünnepen. Mindennek betetőzéseként pedig lakomát csapnak, ahol a rabbik előírását követve annyit kell inni a nagy vigadalomban, hogy ne tudjanak különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Szokás ezen az ünnepen különböző jelmezekbe öltözni – szimbolizálva a szerencsétlenség és szerencse forgandóságát –, valamint purimi játékokat rendezni és különféle édességeket enni, mint például Hámán füle, flódni.
Peszách

Az egyiptomi kivonulást megelőzően említi a Bilbila Peszách ünnepét. A héber szó elkerülést jelent. A tizedik csapás az egyiptomi elsőszülöttek halála volt. Niszán hó 14én minden héber családnak le kellett vágnia egy bárányt és elfogyasztania. Vérével megjelölték a két ajtófélfát és a felső küszöböt. A pusztító szellem a vér láttán elilan. A vörös szín elhárító. A jel az eredete annak a szokásnak, hogy a zsidó házak ajtófélfájára amulettet, mezuzát erősítenek.(könyv 81)

Deutsch Zita, 10.c