Gettók világa - ahova nem süt be a Nap

Gettók a világban

A gettó (olaszul: ghetto) eredetileg a zsidónegyedet, a zsidók által lakott városrészt jelentette, amelyet eredetileg csak a közös életmód miatt hoztak létre, később a mindenkori hatalom jelölte ki kényszerlakhelyül. A náci Németország a gettókat a zsidók összegyűjtésére használta és innen hurcoltatta el őket a koncentrációs táborokba és megsemmisítő táborokba.
Eleinte csak az összetartozás érzeténél fogva, később azonban már hatósági rendeletek által is kényszerítve, a középkor városaiban a zsidók bizonyos utcákban, negyedekben, gettókban tömörültek, sokszor teljesen elzárva a város többi lakosaitól. Az első ilyen névvel illetett negyedet 1516-ban Velencében hozták létre, a pápa parancsára. „Geto Nuovo” szó szerint új öntödét jelent, ami a városrész eredeti funkciójára utal (Ma is látogatható). Tisztasági, közegészségügyi tekintetben a hatóság majd semmit sem gondoskodott a gettókról, az ahhoz vezető bejáratokat éjjel elzárta, anélkül azonban, hogy ezzel a zsidóságot a csőcselék zaklatásaitól, sőt fosztogatásaitól megóvta volna. Mantovában Gonzaga Ferdinánd herceg 1620-ban szabályrendeletet bocsátott ki a gettó számára; hasonló állt fenn Frankfurtban, Prágában és Németország más városaiban. A 19. század végén különösen Olaszországban és Németországban voltak nagyobb gettók.

Gettók Magyarországon

• Hazánkban a zsidóság tömörülése rendesen csak 1-2 utcára szorítkozott. Ilyen utca volt Buda várában is az 1686. évi ostrom előtt.
• A második világháború alatt Budapest VII. kerületében, a Dohány utcai Zsinagóga közelében is létesült gettó.
• Miskolcon a mai Arany János utcában volt a II. világháború alatt a gettó; ez a városrész azóta teljes átalakításon esett át, és az eredeti épületek már nem léteznek, így nehéz elképzelni, milyen volt. Az utcában emléktábla őrzi az elhurcolt zsidók emlékét.
• Egerben a gettó a Dr. Hibay Károly és Kossuth utcák által bezárt szögben, az 1967-ben lebontott zsinagóga körül helyezkedett el.
• 1944. április 16-án kezdték meg a zsidó lakosság gettóba zárását az akkor Magyarországhoz tartozó kárpátaljai településeken. Ma ez a nap a holokauszt hazai emléknapja.
• Sopronban a Papréti zsinagóga és környékén, az Új utcában, a Torna utcában, a Kurucz dombon, a Jacobi gyárban és a Tanítóképző intézet területén volt gettó.
A gettó lakóinak helyzete folyamatosan romlott. Az ostrom harci cselekményei, a bombázások, a belövések természetesen a gettót sem kímélték. Az élelem - mint az egész városban mindenhol - nagyon kevés volt, az utolsó időszakban az emberek tömegesen haltak éhen. A nyilas és német betörések, razziák is sok életet követeltek. A Zsidó Tanács legtöbb tagja mindent elkövetett, hogy a kritikus körülmények között orvosi ellátást, élelmet, védelmet biztosítson, és vigaszt nyújtson a gettóban sínylődőknek. Berend Béla főrabbi a bombazáporban is istentiszteletet tartott a hívőknek. Komoly Ottót, aki tanácstagsága mellett a Vöröskereszt mentőakcióiban is irányító szerepet játszott, a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták. Hasonló sors várt a testület egyik legaktívabb tagjára, Szegő Miklósra is.
A Zsidó Tanács közkonyhákat, kórházakat állított fel és üzemeltetett mostoha körülmények között. Külön említést érdemel a műszaki osztály vezetője, Domonkos Miksa. Csillag nélkül, honvéd századosi egyenruhájában magát a Honvédelmi Minisztérium és a Tanács katonai összekötőjének kiadva, határozott fellépésével sokszor meghátrálásra kényszerítette a fegyveres nyilasokat. Domonkos - Stöcklerrel együtt - a legutolsó napig mindenütt feltűnt, ahol szükség volt rá, és fáradhatatlanul, rendkívül bátran szervezte a gettó életét a legsúlyosabb viszonyok között
Szálasi politikájának megfelelően a semleges országok által védett zsidókat elkülönítették a diplomáciai oltalom alatt nem állók tömegétől. November 20-ig a (valódi vagy hamis) védődokumentumokkal rendelkező zsidókat az Újlipótváros délnyugati háztömbjeibe, a Margit híd pesti hídfője környékén álló épületekbe telepítették. Ezekben a napokban lesben álló nyilas karhatalmisták fosztogatták és bántalmazták a költözőket. Sokukat a kijelölt területet szélén lévő, Szent István krt. 2. sz. alatti nyilasházba hurcoltak. Legálisan 15.600 védett személy volt Budapesten, az engedélyezett hely számukra is csak szűkösen volt elég. Ám mivel nagy mennyiségű hamis védődokumentum volt forgalomban, és az ilyenekkel rendelkezőknek is költözniük kellett, a "nemzetközi", "védett" vagy "kis" gettó néven hírhedté vált épületcsoport hamarosan az elviselhetetlenségig zsúfolttá vált. Előfordult, hogy egy kétszobás lakásban 50-60 ember szorult össze, a pincék, padlások és lépcsőházak is tele voltak. A lakók egyre többet éheztek.
A nemzetközi gettóban gyakoriak voltak a razziák, a védett házakból elhurcoltakat sokszor csoportosan lőtték a Dunába. Ahogy december legelején kiderült, hogy a semleges országok nem fogják elismerni Szálasi rendszerét és kormányát, a nyilas vezetés számára érdektelenné vált a nemzetközi gettó fenntartása. A védettek helyzete folyamatosan romlott. December folyamán rendszeressé váltak a nyilas terrorakciók, a kínzások, gyilkosságok, Dunába lövések. 1945 januárjának elején a semleges diplomaták mintegy 10 ezer embert telepítettek át a nagy gettóba. Úgy ítélték, hogy ott több esély van számukra túlélésre. A mintegy 20 ezer hátramaradt zsidót 1945. január 16-án a szovjet csapatok szabadították fel.
(Szabó Krisztina, 10.d)