A magyar zsidóság elhurcolására emlékezve

1944 április 16. indultak el az első szerelvények Kárpátaljáról és Észak-kelet-Magyarországról a megsemmisítő táborok felé.
A két világháború közti Magyarországon több százezer zsidó élt, akik közül nagyon sok értelmiségi, színész, és művész volt. Az 1930-as évk végétől megszülető, ún. zsidó törvények nagymértékben beszükítették a zsidó értelmiségiek mozgásterét. Először 20%-ban. majd 6%-ban mximalizálták a zsidó származású értelmiségiek alkalmazását szellemi pályákon, illetve az 1939-es, második zsidó tövény megtíltotta alkalmazásukat pénzügyi, és jogi pályákon. Nem lehettek zsidó származásuak középiskolai tanárok sem.
1941-ben az ún. harmadik zsidó törvény megtíltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságiot, és faji alapon határozta meg ki zsidó, és ki nem (legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született).
A zsidó törvények ellen a kor jelentős nem zsidó származású értelmiségije is felemelte hangját (pl. Bartók Béla és Kodály Zoltán is). A magyar kormányzat a németekkel való együttműködés szorosabbra fonása miatt a zsidó kérdésben is egyre radikálisabb lépéseket volt kénytelen tenni. A háború első éveiben Magyarországra menekült zsidó származású személyek voltak a holokauszt első áldozatai. Közülük 18 000 embert gyilkoltak meg Kamenyec-Podolskban az SS alakulatai 1941 augusztusában.
A magyarországi zsidóságot ért megpróbáltatások sokak számára a munkaszolgálattal kezdődtek, melynek keretében zsidó férfiakat hívtak be kényszermunkára, a hadsereg kötelékébe. Sokan haltak meg az embertelen bánásmód, alultápláltság, betegségek következtében.
A munkaszolgálatot túlélőkre újabb munkaszolgálat, illetve 1944-től deportálás várt.
A korszak egyik legjelentősebb magyar költője, Radnóti Miklós maga is végigjárta e poklot, míg végül hosszú gyalogmenetektől, éhezéstől leromlott egészségi állapotban érte utol a halál 1944 augustusában. 35 éves volt.



Radnóti Miklós

Hetedik ecloga



Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.


Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? 's van', mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?


Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a 'Lager'
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.


Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet itt,-
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.


Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.


Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.


Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben,
1944. július